Ételérzés - miért hánysz, Kiscica?

Próbálgatom formázni az oldalt. Nehéz egy magamfajta egyszerű felhasználónak kiigazodnia a blogszerkesztés kusza világában.. rám férne a profi segítség. Rájöttem (ideje volt), hogy képet is beilleszthetek, mostantól mindig választok majd aktuálisat.
 

Ma szuper jól éreztem magam. Miért ma és mért nem tegnap? Passz. Konzekvencia: a magassarkú cipő terápiás eszközként bevethető. Szépen felöltöztem csinibe, smink meg minden, és mint akit elvarázsoltak: szexinek és szépnek találtam magam. Ezt hívom én hangulatingadozásnak és kiszámíthatatlanságnak. Mert ki tudja szerdán hogy kelek fel? Mindenesetre próbálom átmenteni holnapra a mai boldogságmorzsáimat, remélem nem szikkadnak meg. Ahhoz, hogy ez sikerüljön (és általában véve ha nem is boldog, de kiegyensúlyozott legyek), arra kell koncentrálnom, hogy ne a mérleg mondja meg, hogy jó nő vagyok-e és értékes ember. Mert ez így működik: reggeli mérlegre ugrás (szigorúan Éva kosztümben a kávé elfogyasztása előtt, de pisilés után, még a levegőt is kifújva)
1. eset: a vártnál jobb helyzet (tehát minél nagyobb mínusz) --> boldogság: "szép vagyok" érzése --> önbizalom, pozitív önértékelés --> hasznos és tevékeny nap.
2. eset: a vártnál rosszabb helyzet (több plusz, vagy kevesebb mínusz) --> elkeseredés: "kövér vagyok" érzése --> depi, önsajnálat, letargia --> bezárkózás, evés, hányás, alvás, rossz gondolatok. 
3. eset: várt eredmény: bármi megtörténhet aznap. 
Buta következtetés: tehát a mérleg nem a barátom. A frászt. Fejben dőlnek el a dolgok és nem a mérlegen. 

Az étkezésem ma okés volt (1400 kcal), plusz tornáztam Alexandrával. No de nyugtával dicsérjük a napot, még túl kell élni az esti éhséget.
6 napja már, hogy lelkiismeretesen vezetem az étkezési naplómat. Nagyon nagy komolyság: a tegnapi szesszió (falásroham és hányás) tartalma is részletesen szerepel benne -leírva (mintákat nem gyűjtök)! Ez azért tölt el büszkeséggel, mert már milliószor fogtam bele étkezéseim dokumentálásba és pontosan mindig az első bukásig tartott a lelkesedés. Ugyanis nem akartam írott formában is szembesülni mértéktelen mohóságommal.. 

.Más.Kaptam egy kritikát a blogommal kapcsolatban. Ugyanis vannak olvasóim már. Az aggódó szeretteim. :-) De ők is javítják a statisztikát. Szóval egy vélemény szerint túl humorosan és könnyed stílusban írok a bajaimról. A válaszom a következő:
1. elsősorban magamat szórakoztatom az írással,
2. nem hatna rám se meg talán másra sem jól, ha telesírnám a naplómat. A humor szerintem egy módja a túlélésnek. Ha vérkomolyan venném, csak sajnálnám magam. Azt meg teszem elégszer a valóságban. 

De annyiban igazad van Kedves Olvasó ;-), hogy ha egy hozzám hasonlóan evészavarral küzdő emberke olvasná írásomat, esetleg elbagatellizálná a saját nagyon is komoly problémáit. Ezért álljon itt az üzenetem (és mostantól az összes bejegyzésem végén):

Az evészavar súlyosan károsítja Ön és környezete egészségét valamint halált okozhat. Kérjen segítséget a gyógyuláshoz, kérdezze meg háziorvosát/pszichiáterét

Valaki mondja meg mikor kell ennem,
Valaki mondja mikor nem,
Valaki mondja meg így hova érek?
Miért jó az íze az almás pitének..

Lendületben vagyok, csak rossz irányba lendülök éppen. 
Pedig annyi mindent elkövettem, hogy ne így legyen. De amint egyedül leszek és túl sok kísértés ér, elbukom. 

A 4-es 6-oson kezdődött

Visszajöttem Pestre. Reggel (módosítok:hajnalban) megettem a kis reggelimet (paprikás mozzarellás kenyér), a vonaton elmajszoltam a tízóraimat (banános-mazsis túrókrém). Éreztem magamban az erőt. Hazaérve a hűtő tartalmát látva még annyira adaptív voltam, hogy szemrebbenés nélkül elfogadtam, a rántottás-zöldséges rizottó nem kivitelezhető, hiszen nincs itthon barna rizs. Sebaj, minden fagyasztóban akad egy kis tönkölybúza kenyér, nálam sincs ez másként, így megoldottam a biztonságos ebédet. Elintéztem 3 olyan tennivalót (2 telefon, egy e-mail), ami rendesen megizzasztott, hiába a 48 órás védelmet ígérő dezodor. Úgy éreztem, hogy a csúcsra értem.. és tényleg, mert aztán jött a lejtmenet. A HÉV-en még hallottam, hogy csicseregnek a madarak és sütkéreztem az őszi napsütésben, persze szigorúan lárvafejjel napszemcsi mögé bújva. A 4-es 6-oson kezdődött. Túl sok élelmiszer-inger ért út közben. És ha egyszer beférkőzik a tudatomba a mekis kaja képe.. A Boráros térig kitartottam. Ott elintéztem a dolgomat, aztán beléptem a gyorsétterem lánc üzletébe azzal az indokkal, hogy iszom egy koffeinmentes kávét. Álldogáltam 2 percig tanácstalanul a helyiségben. Mikor már roppant hülyén éreztem magam, odaugrottam a kedves "mit parancsolsz" hölgyhöz és gyorsan túlestem a rendelésen. Nem kávét kértem. Szendvics, krumpli, shake. Igyekeztem lassan enni. A shake-kell kellett kezdeni, mert csúszósabbá teszi a szilárd dolgok visszaútját. Már tudtam mi következik. Megbeszélt speedfitness elmarad, helyette aluljáróban vásárolt kürtőskalácsok elfogyasztása újra a 4-es 6-oson a következő célpontig. Jópofa volt a néni, aki kiszolgált, jó étvágyat kívánt nekÜNK. :-) Ki gondolná, hogy két kürtöskalácsot egymagam bepuszilok egy mekis nagy menü után, mi? :-) Beugrottam az ABC-be a körúton, biztos ami biztos alapon: 1 tábla lila tehenes csoki (még meg van, de csak ez), 1 chips, madártej, puszedli. Majd irány a kedvenc sznob, de király kávézom a Király utcánál. Epres-krémes frappuchino almás fánkkal, régi vágyam volt. Kár, hogy már nem esett jól, de jelentem leküzdöttem. Indulok nagy hévvel a toalett irányába, hát nem kóddal működik?! Persze a számlát nem hoztam el. Kissé görnyedt testtel visszaszálltam a bizonyos villamosra, irány a Blaha új plázája. Azonnal elfoglaltam az egyik WC-t. Nem könnyű egy nyilvános mellékhelyiségben úgy okádni, hogy ne vegye le mindenki azonnal, mi a pálya. De ezt is abszolváltam. De ne legyen ilyen egyszerű minden, azért összekentem a nadrágom némi anyaggal. Remek. Mikor kiléptem a budiból, a takarító néni már startra készen várakozott és azonnal megrohanta az imént összehányt vécémet. Igyekeztem feltűnés nélkül elhagyni a terepet, vissza se néztem. Hazafele menet eltüntettem a maradék kaját, ne kelljen már cipelni. A végállomásnál azért sikerült némi jegeskávéval lespriccelnem a blúzomat, ezért kénytelen voltam fordítva felvenni a hátizsákomat, és úgy simogattam hazáig, mint várandós kismama a pocakját. Persze itthon az első dolgom volt a saját vécém összepiszkítása. Most pedig megkönnyebbülten ice teás bacardit szürcsölök éppen és arra gondolok, amit múlt héten a dilidoki kérdezett: -Mennyi alkoholt fogyaszt? -Csak alkalmakkor szoktam inni. -Otthon egyedül? -Neeem, dehogy, csak társaságban... Most jó társaság vagyok magamnak.  

UI.: azért ez nem ilyen mulatságos még nekem sem...

 Üdv Mindenkinek, van egy kis elmaradásom, sok izgi dolog történt. Hol is kezdjem.. talán ahol abbahagytam. :-)
Csütörtök este voltam a dilidokinál. Rózsadomb, csilli-villi magánklinika, szimpi orvos. Elmondtam minden gondom-bajom, és az volt a véleménye, hogy talán ideje lenne végre komolyan foglalkozni a problémámmal. Valószínűleg most azért tört rám újult erővel a "nyavalya", mert most értem el életem azon szakaszába, ahol el kellene döntenem hogyan tovább.. kitolom a diákéveket és tanulok még egy kicsit, munkába állok, vagy gyereket szülök. :D (Most, hogy mondta, nekem is beugrott a az életszakaszhoz kapcsolódó krízis fogalma..). Szerinte intenzív feltáró önismereti terápiára lenne szükségem, amit ugye nem támogat az állambácsi. Ezért ajánlására bejelentkeztem a SOTE Pszichoterápiás Osztályára bentlakásos 4 hetes terápiára. Jövő héten lesz az első interjú. Most kezdek csak belegondolni, mire vállalkozok.. 4 hétig mások akarják majd kontrollálni az étkezéseimet, magyarul azt kell ennem, amit egy kórházban adnak.. semmi teljes-kiőrlésű kenyér, nyírfacukor, saláták meg csirkemell. Mi lesz így velem?? Be fogok golyózni. 

Pénteken voltam a csodamérésen. És azóta úgy eszem, ahogy a szervezetem megkívánja. Óriási mákom van egyébként, mert szimpatikus-pajzsmirigy típus vagyok, ami azt jelenti, hogy minden étkezésemnek a következőképpen kell felépülnie: 65% szénhidrát, 25% fehérje és 10% zsír. Ezek szerint eddig baromira rosszul csináltam, ugyanis gyakorlatilag alig ettem szénhidrátot, hogy fogyjak. Persze fornettit így se nyomhatok kilószámra, de azért nem rossz, hogy pl. a banán, mazsola, teljes-kiőrlésű pékárukat bátran fogyaszthatom. És igen, a tejterméket is! :-) Bár a serkentő szerektől (pl. kávé) el lettem tiltva, de nem is a koffein a lényeg, hanem az íz, az meg gabonakávéval kellemesen pótolható. Persze azóta van egy kis főfájásom a koffeinelvonástól. Hosszadalmas lenne leírni, hogy mit ehetek és mit nem no meg miért, inkább leírom egy napi menümet. Amúgy 8 kiló leadását tűztük ki célul, mert 55.3 kg-nál lesz ideális a testösszetételemben az izom-zsír arány, ennek elérése pedig 120 nap, 1700 kcal napi bevitellel. Mit is ettem tegnap, lássuk:

Reggeli: tejeskávé (pótkávéval), teljes-kiőrlésű pirítós, mozarella, paradicsom 300 kcal
Tízórai: 2 szilva, olajos magvak 200 kcal
Ebéd: tarkabab főzelék (liszt és olaj nélkül, kicsi tejjel és joghurttal), csirkemell, tk. kenyér, tejeskávé 500 kcal
Uzsi: tejeskávé, banános-mazsolás krémtúró (steviával édesítve) 250 kcal
Vacsi: rántotta cukkinivel, paprikával, tk. kenyér, vörös tea 450 kcal

Szóval jókat eszem. Ennek ellenére tegnap este olyan elborulásom volt, hogy az leírhatatlan. Nagyon kicsin múlott a hűtő egy az egyben történő lenyelése. Végül alvásba menekülve úsztam meg a zabálást. 

Szombaton voltam újra speedfitnessen, ma meg teniszezni, úgyhogy a mozgás sem hiányzik. Még egy kis hangulatjavító shopping is akadt, szupcsi csajos BK cipőt és két pulcsit vettem. :-)

Holnap irány haza Budapestre, délután érkezik anyukám, mert már nagyon szeretne látni.. és persze beszélgetni. Éljen. Ez még túlélhető. Vele jó a kapcsolatom, amikor száraz.. Megértjük egymás problémáit.. De fater is írt ma egy e-mailt, hogy szerdán elutaznak és előtte szeretne még tőlem hallani valamit rólam. Na ehhez a telefonhoz már komolyan össze kell gyűjtenem az univerzum energiáit. 

Rá kell valahogy vennem magamat a napi blogolásra, mert ez most 3 nap történése volt összesűrítve, és - szívemre teszem a kezem - kicsit összecsapva. Tudjuk le gyorsan a dolgot stílusban. Bocs érte, legközelebb -remélhetőleg holnap- jobb leszek. Ámen. 
 

 Újra Győrben, a "búvóhelyemen". Persze nem ilyen egyszerű a helyzet. Délután teszek egy villámlátogatást fővárosunkban, ugyanis bejelentkeztem egy dilidokihoz... Tudom azt írtam korábban, hogy neeem, még nem olyan rossz a helyzet, hogy ilyen lépésre szánjam el magam, de a legutóbbi (keddi) ámokfutásom ráébresztett, hogy baj van, baj.. Szóval 18 órára időpontom van egy flancos helyen egy flancos dokinál, ami igen sokat kóstál.. Azért esett mégis rá a választásom, mert vérprofit akarok, ha már. Olyat, aki neves szakember a Témában. 
Izgatott vagyok meg nem is. Annyira utálom a szitut, amikor leülsz a kanapéra, mélyen a szemedbe néz az ember és megkérdezi, hogy MI A PROBLÉMA. Mindig így kezdődik, komolyan, lehetnének kreatívabbak is egy kicsit. És amikor meghallom ezt a kérdést, a hideg kiráz, legszívesebben csapot-papot-dokit otthagyva húznám el a csíkot.. De nem, mosoly az arcra, kéz keresztbe, szó a szájba.. és megkísérlem az elmúlt 26 év viszontagságait rázúdítani. Na, azért kivi vagyok egy kicsit. Mindenkivel más. ;-)

Egyéb újság is van ám! Végre-végre hozzájutottam némi endorfinhoz és nem csokiból. Tegnap kipróbáltam a speedfitnesst. És jelentem: szupcsi! Számomra nem túl megerőltető, 20 perc az egész, arra sincs időm, hogy szenvedjek közben, mert 4 másodpercenként gyakorlatváltás van. Ahogy befeszül az egész testem, mert megdelejez a masina, hát az kifejezetten mókás. Közben úgy nézek ki és úgy is érzem magam, mint a terminátor.
És igen, megtaláltam a mai mottómat: TERMINÁTOR. :-) Jaa és mekkora ötlet (pedig nem pénz), hogy edzés előtt zsírégető lötyit, utána meg protein shake-t adtak, szóval all inclusive az ellátás.
Az edzés óta úgy érzem kicseréltek! Este rávetettem magam a notebookra, és találtam magamnak egy oktatási központot, ahol teniszedzői OKJ-s képzés van. Ez régi álmom, most úgy gondolom, valóra is váltom. Na nem vagyok egy Nadal, ami azt illeti komolyabb a teniszszerkóm, mint a tudásom, de oda se neki.
Ma meg tornáztam Norbival, csirkemellet ettem hajdinával és salival, szóval nincs borulás. Jól vagyok, igen, jól vagyooook. 

Holnap reggel pedig megyek az alapanyagcsere-mérésre, amiről már meséltem. Igazán klassz programok, nem panaszkodhatok. Nagy-nagy félelmem ezzel kapcsolatban az, hogy kiderül, nem tesz nekem jót a tejeskávé.. Pedig az az üzemanyagom.

A legkomolyabb problémám jelen pillanatban (ez ebben a formában azért nem igaz, csak most jó a kedvem és tök optimista vagyok), hogy szeretnék rendszeresen speedfitness-ezni, dokihoz járni, teniszedzőnek tanulni ésatöbbi, ésatöbbi, de végesek az anyagi lehetőségeim. Konkrétan nincs melóm, tehát nincs fizum sem. Van némi bevételem a pesti lakásom egyik szobájának kiadásából, de jelen pillanatban élősködő életformát folytatok. Persze ez nagyon kényelmes, de legalább annyira ciki és nem tesz jót az önbecsülésemnek sem. Az a baj viszont, hogy ilyen instabil állapotban körülbelül 3 naponta maradnék itthon depizni. Ezért nekem egy rugalmas, részmunkaidős állás lenne az ideális, ami remekül fizet. :-) Na mindegy, ez majd egy következő prodzsekt.

Most mennem kell a dokihoz.. de I"ll be back! :-) 
 

Hohohóóó.

Látogatás otthon.

Reggel forró csoki és Cserpes sárgabarackos joghurt. Elhatározás és remény, hogy délig semmi több. És a valóság: a Moszkván bolognai-s táska és kakaós csiga, a Margit-hídnál 2 előre csomagolt croissant, a fodrásznál nápolyi és forró csoki megint, hazafelé menet sajtos pogi és diós tekercs, otthon gyros pitában, 2 töltött goffri és egy kinder bueno. Gyakorlatilag sikertelen purgálás. Puffadt pocós pihi. Régi rongyok ráncigálása konstatálva a tényt: híztam. De ugyan mitől?! :D Majd lakótárs kissé erőszakos tukmálására egy túró rudi és egy gesztenyepüré. Kicsit sikeresebb hánytatás. Nagy adag lelkiismeret-furdalás: ma reggel már egész lapos volt a hasam és tűrhetően éreztem magam a bőrömben. Paff, ezt is elba**tam. És hol van még a nap vége...

Érdemes volt hazajönni. De a hajam jó lett, szerintem.

Tegnap este felvázoltam egy papírra életem különböző részeit, úgymint: 
- harmónia önmagammal;
- családi kapcsolatok;
- párkapcsolat;
- barátok;
- iskola/munka.
És megállapítottam, hogy egyik területen sem funkcionálok kielégítően, sőt. 

Be kellene kapcsolnom végre a telefonomat. Válaszolni kellene végre az e-mailjeimre. Szembe kéne néznem végre a valósággal: nem járok iskolába, nincs munkám, nem beszélek senkivel és dagadok. Az a baj hogy aki egyszer megízleli, hogy nem muszáj mindig csinálni a "muszáj" dolgokat és letépi a kötelességek szorító láncait, az megteszi újra és újra. Pláne, mert hagyják. És a pszichés betegségek erre pont alkalmasak: remek alibit szolgáltatnak. Én nem mondom, hogy könnyebb és jobb így élni, de egyelőre nem tudok máshogy. 
 

És el ne felejtsem. Nincs annál kellemesebb, mikor szembesülnöm kell a megbízhatatlanságommal és kiszámíthatatlanságommal. Hogy finoman fogalmazzak.
Amikor van egy találkozóm: kozmetikus, edzés vagy randi, én meg cseszek elmenni. No nem azért, mert jobb dolgom akadt, egyszerűen csak "befordult depis picsává" változtam át éppen, és képtelen vagyok emberek közé menni. De azt is lehetetlennek érzem, hogy felvegyem a telefont és értesítsem szegény majd rám várakozó áldozatomat valamilyen furfangos és hiteles hangon előadott hazugsággal pl.: "bocs, de lebetegedtem/valami közbejött/a kutyám bárányhimlős lett. Persze lehetnék őszinte is, de az nem hangzik túl hihetően: ne harizz, de most annyit ettem, hogy nem tudok mozogni sem, a nadrágomról is leugrana a gomb, ha megpróbálnám bekapcsolni, és annyira magam alatt vagyok, hogy meg kell még ennem legalább 3 tábla Milka/Boci/Ritter Sport csokit, tehát nem is érek rá. Jaa igen, a szembesülés. Az imént kaptam egy üzenetet, hogy nem voltam ott a találkozón (1 hete) és nem is telefonáltam.. ilyenkor szoktam új kozmetikust/edzőt/ akármit keresni... :-(
Szóval legközelebb, ha valakire hiába vársz, gondolj rám. 

De szeretnék ezen (is) változtatni....

 Nem erényem a rendszeresség egyelőre. :-)

A Nagy fordulatot követte egy nagy visszaesés.. DE! Most újfent nagyon lelkes vagyok ön(meg)gyógyításom tekintetében.

Olyan überjó salit készítettem magamnak ebédre, hogy min. 3 michlein csillagot érdemelnék érte. Nem csak a szokásos null kalóriás hozzávalókból készült, a teljesség igénye nélkül: előre csomagolt salátakeverék, kukorica, sovány sertéstarja és mellette sült póréhagyma, főtt krumpli, teljes kiőrlésű pirítós és saját készítésű öntet (titkos receptúra :-D). Hm, de nagyot nyeltem, pedig most tele a nem pici poci. 

Már másfél napja vagyok rendben, értsd. zabálás/hányás nélkül. Ez most siker, ezt leszögezem. 

A Módszer

Tegnap megismerkedtem a Módszerrel egy ingyenes előadás és testösszetétel vizsgálat keretében. Mert mivel is tölthetné a bulimiás a szombat délelőttjét, ha nem egy "megváltozik az életed, ha ezt teszed/eszed" program tanulmányozásával?! Persze nagyon tetszik a dolog, pont elég löketet ad most ahhoz, hogy összekanalazzam magam romjaimból. A lényege amúgy, hogy teljesen egyénre szabott étrendet kell követni a saját anyagcsere-típusodnak megfelelően (amit persze jó pénzért állapítanak meg a kedves változásra vágyakozó kliensnek). Figyelembe veszik az idegrendszer, emésztőrendszer, hormonrendszer egyedi sajátosságait vagy mit, valamint a vércsoportot. Az ígéret az, hogy ha a Neked megfelelő ételeket fogyasztod, akkor a tested felveszi az ideális alakját, energiaszinted magas lesz, még a bacik is beszarnak Tőled. :-) Nem mondom, hogy nem vagyok szkeptikus, de annyira jól hangzik, hogy muszáj belevágni. Másrészről meg miért pont ezt hagynám ki a diéták és életmódrendszerek általam már letesztelt tömegéből? Persze, ha majd az állapotfelmérésen megkérdezik, hogy kedves hölgyem, mivel szokott nap mint nap táplálkozni, akkor kicsit gondban leszek. Mert mégis mikor? A jó napjaimon? -Szénhidrát alig, az is csak teljes kiőrlésű, sok zöldség, gyümölcs, tejtermék, sovány husi és hal, no meg édesítőszer orrba-szájba, de leginkább a tejeskávéimba. De sajnos vannak rossz napjaim (mostanában csak az volt :-(), amikor mindent betömök, ami tele van E betűkkel, liszttel, cukorral és zsírral. A lényeg a mennyiség és az élvezet olyankor.. legalábbis ez a felszín, valójában nyilván valami más, de abba most ne menjünk bele. 

Szóval jelentkeztem erre a szuper programra és elszánt vagyok, mintazállat. Természetesen beszámolok a fejleményekről. Ja, még néhány szó a testösszetétel-vizsgálat eredményeiről, mert ez tényleg kihagyhatatlan. Sokkot kaptam. Azonnal rá kellett gyújtanom, pedig már másfél napja! nem cigiztem. Szerintem bekerülhetnék a guiness rekordok könyvébe ezzel a teljesítménnyel: 1 hete szombaton 57,8 kg, tegnap pedig 65,9 kg volt a súlyom!! Oké, meg kell említenem néhány körülményt: az egy héttel ezelőtti súlyomat reggel, ruha nélkül mértem úgy, hogy előző este hánytam és lehet, hogy még hashajtóztam is (erre már nem emlékszem). A tegnapi vágósúlyomat ruhában mérték reggeli után, "piros napokon" valamint egy hetes intenzív hízókúra után. De azért akkor sem semmi az a plusz -ne legyünk szigorúak- 7 kiló!!! Amúgy a többi eredményem rendben van, az izomarányom javult az elmúlt évben, ennek megfelelően a testzsírszázalékom is. Persze ha most tükörbe nézek ez nem boldogít, attól még rohadt nagy a belem és kucu fejem van. 

Tervezem, hogy újra felkeresek egy dilidokit, írjon má' nekem valami hangulatstabilizáló boldogságbogyót. Csodát nem tesz, sőt valószínűleg semmit, de most minden fronton támadok. Újabb pszichoterápiát egyelőre nem tervezek, még nem vagyok elég rosszul, hogy ennyire elkeseredett lépésre szánjam el magam. 

A 'Mit kezdesz az életeddel Kiscica?' c. kérdéssel Scarlett O'Hara/Pató Pál Úr módjára foglalkozom...

 Blogom új fordulatot vesz ezennel, ünnepélyesen jelenthetem: megtaláltam a célt és reményeim szerint a kellő motivációt is. Tegnap láttam a Julie and Julia - 2 nő 1 recept c. filmet. Bizonyára a blog írók/olvasók már ismerik ezt a filmet, amennyiben mégsem, úgy ajánlom figyelmetekbe. A témám változatlan: megkísérlem dokumentálni azt a bulimiás valóságot, amiről már az első bejegyzésemben is igyekeztem képet festeni, és ami tulajdonképpen az életem. A blogírástól várok egyfajta terápiás hatást, másrészt nagy terveim vannak a jövőre vonatkozóan e témában, de előtt nem ártana kicsit magamat rendbe tenni.

A tényállás.

Jelen pillanatban egy másik városban bujkálok, mondjuk úgy, hogy "szabit" vettem ki a saját életemből. Telefon kikapcs, Facebook posztolás ohne, e-mailek óvatosan, félszemmel olvasgatva, de szigorúan nem megválaszolva. Na jó, most hazudtam, az imént írtam egy kétsorosat a barátnőmnek, aki a kétségbeesés szélére került eltűnésem miatt. Csak füstjelekkel kommunikálok a külvilággal - az erkélyről. 

Az elmúlt napokban egy afrikai falu fél évi ételadagjának megfelelő kaját küldtem le a torkomon (egy része retúrjegyet váltott). Mára körülbelül úgy nézek ki és úgy érzem magam, mint a Michlen gumiembereke. Arcom, ujjaim felpuffadva, a belem akkora, hogy a buszon lelkesen adnák át a helyet a nénik, bácsik. Diszkrét és kevésbé diszkrét szagcsíkokat húzok magam után, summa summarum nem vagyok "emberek közé menős" állapotban. 

A tényállás a lelki dolgaimmal kapcsolatban sem fényesebb. Minél tovább tart ez az önszáműzetés, annál nehezebb lesz a visszatérés. Ezt már megtapasztaltam egy párszor. De én szeretem a megszokott szart. Büdös, de legalább már ismerem.

A héten kezdődött el az egyetem, mesterképzésem első féléve. Szóval remek a startom. :-) Igazából elindultam én a suliba hétfőn, de végiggondoltam, hogy mi vár rám... Ismeretlen arcokkal kellene jópofizni, miközben én olyan durca vagyok éppen, hogy a világot bele tudnám fojtani egy kis kanál vízbe. Nem kell. Olyan órákat kéne látogatnom (pl. vállalkozáselméletek, munkagazdaságtan meg a fa**om tudja mi), amikről mindig az volt a véleményem, hogy bármit, csak ezt ne.. (Igen, jogosan fogalmazódik meg itt a kérdés, hogy akkor mit is keresek én ezen a szakon..- a válasz még legalább egy éves komoly pszichoanalízist igényel szerintem). Nem kell. Így a végén elfelejtettem leszállni a metróról. Helyette meglátogattam az összes utamba kerülő aluljárós pékséget, és hazafele utazásom során éhező, puffadthasú (ez legalább stimmelt) etióp kisgyerek módjára vetettem rá magamat friss szerzeményeimre...

Ma végre felhagyok a zabálással. Jó lenne azt a mínusz 15 kilót, amit kínkeservesen, koplalással leadtam (és ami már csak -10) nem visszaszedni. Majd legközelebb írok arról a próbálkozásomról, hogy saját módszerű agykontrollal hogyan próbálom magamat meggyőzni arról, hogy igen kislány, szép és szerethető vagy súlyodtól függetlenül, és a boldogság nem azon múlik, hogy mennyire beesett az arcod, áll ki a kulcscsontod és lapos a hasad. Egyelőre tiszavirág-életű sikereket értem csak el e téren.

A Prodzsekt. (szigorúan csak mára!!):

blogírás: pipa,
kajálás féken tartása: folyamatban
elégséges szolgáltatás nyújtása a külvilággal folytatott kommunikációban: pipa,
fürdés, hajmosás, mosogatás és a nap túlélése még hátra van.
 

 Komolyan szeretnék segíteni az evészavaros sorstársaimon. De nem ártana, ha valaki engem is megmentene néha. :-)

Úgy néz ki, ez a mai igen rossz nap. Tegnap este nem tudtam hányni, mert nem hagyták, pedig eleget ettem hozzá. Ma kénytelen voltam pótolni a hiányt. Persze lett volna dolgom délelőtt, de hát az Uram erősebb.. (Sofi Oksanentől). Két "meneten" vagyok túl, várom a következőt, ami ételfutár formájában érkezik. 

Mindig is kerestem a magyarázatokat, miért akkor tör rám az ehetnék amikor, és válik mindennél fontosabbá a kajálás. Stressz, fáradtság, szorongás, boldogság, nem biztonságos ételek.. mind rizikós helyzet. Most a szorongás játszik, azt hiszem. Döbbenetes érzés, amikor nincs fontosabb az életben annál, hogy valahonnan azonnal szerezz egy pizzát no meg valami édességet. Aztán az extázis, amit az első falatok jelentenek. Olyankor tényleg nincs Isten, nincs ember a számomra, akire tekintettel lennék. Tőlem a világ is véget érhet, csak előtte hadd tömjek be még egy falatot. A hányás szinte mellékes dolog. Kell, hogy még több finomság férjen belém, hogy ne fetrengjek órákig az ágyon a hasfájástól, hogy másnap lapos hassal nézhessek bele a tükörbe. 

A legviccesebb, hogy újra és újra el tudom magammal hitetni, hogy 2 szelet pizza és egy kis csoki elég lesz, simán megállok egy "normális" adagnál. Még szinte sosem sikerült, de ebben valahogy mindig tudok hinni. :-)

És holnap új nap kezdődik, majd koplalok, hogy a bennem maradt kalóriák okozta bűntudatot és fölös súlyt eltüntessem. Persze gyakran elhatározom, hogy neeem, viszlát fogyókúra, viszlát falásroham.. mostantól normálisan étkezem, és nem akarok mindenáron vékony lenni. De muszáj néha a stresszt oldani. És ha éppen rossz hangulatban nézek a tükörbe? Minden borul. 

Ilyen a bulimiás valóság: ha nincs más megoldás, ellopod más kajáját vagy kukázol; taknyod-nyálad egybefolyik hányás közben; sebes lesz a kézfejed, mert fölsérti a fogad; állandóan wc-t kell takarítanod, mert még a falon is nyoma marad;a boltos néni azt hiszi, hogy 8 fős a családod/állandóan partit rendezel; mindig éhes vagy és mindig el tudnál tüntetni egy lovat.. persze sose fogyókúrázol, ha kérdezik miért nem eszel a válasz: most ebédeltem/nem szeretem/nem vagyok éhes.. És a fél életedet odaadnád, hogy sovány légy miközben annyit és azt ehetsz, amit csak megkívánsz...